A jó borban sok szépség és nagyszerűség rejtezhet, nem is szólva a gazda gondos munkájáról, ezért nem szabad egyetlen, elhamarkodott mozdulattal elintézni. E szépségek már a bor színénél elkezdődnek, tartanak annak utóízéig.
Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen pohárból kóstolunk, alakjának, nézetének, anyagának jelentősége van.
Hogy a bor színe jól látható legyen sima, lehetőleg vékonyfalú üvegpohár szükséges. A díszek, csiszolatok lehetnek szépek, de a látványt zavarják. A borospohár mindig talpas, többségében a szája felé enyhén szűkülő formájú. Űrtartalma mindig a kóstolandó bor jellegétől függően változik, de sohasem kicsi.
A kóstoláshoz féldeci körüli mennyiség, legfeljebb egy deciliter elegendő. A kóstolást tiszta levegőjű, világos helységben, mindenféle intenzív illatanyagoktól mentes környezetben végezzük. Lehetőleg ne fogyasszunk előtte erősen fűszeres ételeket, amelyek az ízlelést nagyon igénybe veszik, tompítják, s bénítják.
Kóstoláskor először a bor színét és tisztaságát vizsgáljuk meg, már az is sokat elárul. A színárnyalatokból a fehérboroknál lehet következtetni a borkészítés technológiájára, a bor korára is. Az egészen világos zöldesfehértől a szalmasárgán át az aranysárga vagy borostyánszín mindenfajta árnyalata lehetséges. A világos szín többnyire a reduktív, frissebb borok sajátja, míg a sötétebb tónusok a bor oxidatív jellegére és korosabb voltára utalnak.
A vörösborok esetén a színárnyalat szintén sok mindent elárul, mindenek előtt a bor korát. A mély, lilásbíborszín friss, fiatal vörösborra utal, amely idővel rubinra, majd gránátvörösre változhat, végül a nagyon idős vörösöknél éppen téglavörös színű is lehet.
A bor illatának megítéléséhez célszerű a bort a pohárban megforgatni, azért, hogy a levegővel fokozottan érintkezzen, ezután szagolunk bele a pohárba. Ilyenkor már sok minden kiderül, hogy kellemes-e az illat, vagy valamilyen kellemetlen szúrós, kénesszagú, ami esetleges borhibára utal.
A jó bor illata virágokéra, növényekére, gyümölcsökére, fűszerekére, olykor ásványokéra emlékeztet. Ha túl vagyunk a látvány és az illat élvezetén, elérkeztünk a kóstolás utolsó szakaszához, az ízleléshez.
Egy korty a szájban elegendő, érdemes a bort körüljáratni a szájüregben, szinte megrágni, hogy a különböző ízlelőzónákkal érintkezve minden ízösszetevőt kiérezhessünk.
Vagy csendes a bor, vagy egy kicsi pezsgés észlelhető. Ezután az íz kifejlődése tapasztalható, különböző aromák intenzitása. Végül, ha a bort lenyeljük, megjelenik az utóíz, amely összetétele és gazdagsága a bor minőségének lényeges velejárója.
A bor ízében a legfőbb komponensek a savak, az alkohol, a cukor, és a vörösboroknál a tannin. A bor akkor jó, ha ezek a komponensek kellő harmóniában vannak jelen, egyik sem lóg ki, nem túl hangsúlyos, ilyenkor a borban egyensúly van.
(forrás: eger.hu)